Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2019

Cochem

Kép
A Mosel völgyének egyik legszebb pontja. A település felett magasodik az 1072-ben emelt Cochem-vár . A vár vezetett túracsoportokkal látogatható márciustól novemberig. Reggel 9 és délután 5 óra között 40-percenként indul a tárlatvezetés. A várhoz menetrend szerinti járat közlekedik a Mosel-parti buszpályaudvarról, de akit nem tart vissza a meredek emelkedő, az negyed óra alatt fel is sétálhat a belvárosból.  Ha gyerekkel vagyunk, és nyugodtan szeretnénk megreggelizni/ebédelni, akkor épp útba esik Sabrina konyhája , ami azon kevés éttermek közé tartozik a környéken, ahol elkerített játszósarok van a kicsiknek. Érdemes bebarangolni Cochem sétálóutcáit, a városnézéshez ingyenes audiokalauzt tölthetünk le a telefonunkra. Főbb nevezetességek: - Szent Márton templom - 1736-ban újították fel - Városháza - 1739-ben épült - Kapucinus kolostortemplom - 1802-ben épült - Enderttor - a régi városi erődítményből maradt fenn A településről számtalan bicikli- és túraút indul a kö

Ördög Szurdok

Kép
Az Eifel Nemzeti Park egyik leglátványosabb pontja az Ördög Szurdok. A Triertől mindössze 30 kilométerre fekvő szurdokon három túraútvonal halad keresztül: két körút (a rövidebb 2km, a hosszabb 3,5km), valamint egy csaknem 6 kilométeres túra az Irreli vízesésekig . A túrautakhoz egy audiokalauzt is letölthetünk a telefonunkra, ami a GPS koordinátáink alapján tart idegenvezetést 5 audioállomáson (németül, angolul vagy hollandul), érdekes információkkal gazdagítva a kirándulást a sziklák eredetéről, a növény- és állatvilágról és a régió múltjáról. Az Ördög-szurdok bejárata A térség több mint 230 veszélyeztetett növény- és állatfajnak ad otthont. A nemzeti park egyénileg vagy idegenvezetések keretében is felfedezhető. Az őserdei napokon (iskolaszünetben, minden vasárnap) rangerek vezetik körbe a látogatókat a természetvédelmi területen. Lábatlan gyík A park határában fekvő erdei élményközpont kiállításokkal, büfével és sokszínű programokkal várja a látogatókat. Az Ei

Pulvermaar

Kép
A Pulvermaar egy több, mint tízezer éves vulkáni tó, Triertől  60 kilométerre északkeletre . A csaknem szabályos kör alakú, kristálytiszta vizű tó 72 méteres vízmélységével Németország második legmélyebb tava (a Bóden-tó után). Búvárok is gyakran látogatják.  Fotó:  https://www.dasoertliche.de     Keleti partján strandot alakítottak ki gyerekmedencével, vízibicikli-kölcsönzővel, csúszdával és ugrótoronnyal. A strandon egy étterem is üzemel, nem messze a víztől pedig  kempingezni is lehet . A tó környékén nem kevesebb, mint  13 útvonal  várja a túrázni vágyókat, a legrövidebb 55 perc, a leghosszabb több, mint 5 óra! Egyéb programlehetőségek: - horgászás (napijeggyel) - kerékpárkölcsönzés - lovaglás / lovaskocsi-túra - trike/quadkölcsönzés - vezetett Jeep-safari - varosnéző repülések a Daun-Senheld-i repülőtérről - hőlégballonos repülés - siklóernyőzés Tovább  részletek itt .